Ezzel a bejegyzéssel egy kicsit el fogok térni a blog kialakult irányától, és most néhány gondolatot osztok meg. Talán panaszkodósnak fog hangzani a bejegyzés, de nem ez a szándékom.
Nagyjából 2007 óta járok vért adni több-kevesebb rendszerességgel, január végén sikerült betölteni az első véradói könyvecskémet. Abból a 15-ből csak egyszer voltam még a régi pesti munkahelyen, a többi mind a szegedi véradóállomáshoz kötődött. A szegedi véradó nagyjából olyan volt, mint a legtöbb egészségügyi intézmény ebben az országban: még a dicsőséges szocializmusban megcsinálták és azóta nemigen nyúltak hozzá. Szakmailag persze elégedett voltam velük, a munkatársaik valószínűleg álmukból felkeltve, szembeszélben és fejjel lefelé lógva is képesek úgy könyökvénát szúrni, hogy a véradó szinte nem is érzi, hogy kilóg belőle egy tű. Normál körülmények között meg tudják csinálni, ezt tanúsíthatom.
És itt jön a fordulat: épült is egy nagyon pofás új vérellátó központ, ami már a külsejével is azt sugallja, hogy kérem szépen, ebbe aztán beleadtunk apait-anyait (meg uniós támogatást, gondolom). Modern, tágas, fényes, et cetera.
A képeket a Délmagyar galériájából nyúltam le
