Könyvespolc, 1. rész

Nem akarom, hogy ez a bog mostantól csak és kizárólag a makettfigurákkal foglalkozzon, ezért kitaláltam, hogy bemutatom az itthoni könyvespolcom tartalmát, röviden írok a könyvekről. Ez jó lesz arra is, hogy áttekintsem, mit kell még elolvasnom.

Nota bene: olvastam egyszer egy interjút (az azóta sajnos bezárt Solaria.hu-n), amelyben az interjúalany a hobbijait firtató kérdésre azt válaszolta, hogy az olvasást most nem említi, mert az nem hobbi, hanem életforma. Nagy igazság; azóta én is így vagyok ezzel, a második állásinterjúmon emlékeim szerint el is sütöttem ezt a mondást. A könyveim nagy része még otthon van, és nem is érzem különösebb szükségét, hogy áthozzam az albérletbe. Majd ha megállapodok és lesz saját lakásom.

Akkor lássuk az első polcot:

Umberto Eco: A prágai temető
Karácsonyra kaptam, lelkesen elkezdtem olvasni, és ahogy az a fotón is látszik, harmadánál abbahagytam. Hogy miért? Hiába az izgalmas történelmi kor (Itália egyesítése Olaszországgá), egyrészt Ecót olvasni nem könnyű, másrészt borzalmasan irritált a történet. Ugyanis egy olyan emberről szól, aki mindent és mindenkit gyűlöl, ok nélkül. Elsősorban a zsidókat persze, de a németeket, franciákat, tűzföldieket, klingonokat és saját magát is.
Gondolom, aki manapság olvasott már újságot, annak nem kell magyaráznom, hogy mivel ugyanez a magatartás ömlik a hírekből, különösebben nem szórakoztató hazamenni és pihenésképpen ugyanilyen nézeteket valló (ha ugyan ezt nézetnek lehet nevezni) idiótákról olvasni. Egyszer majd bizonyára befejezem a könyvet, de addig még gyűjtenem kell az erőt.

Mika Waltari: Szinuhe
Ez viszont jó volt. Boleslaw Prustól A fáraó nagy kedvencem, ez a könyv sem okozott csalódást. Azon túl, hogy szépirodalmi igényű szöveg, végig érdekes a történet és néhol még fantasztikus elemekkel is eljátszik az író. (Lásd a labirintusi kalandot.) Az ókori orvoslással kapcsolatosan is nagyon felpiszkálta az érdeklődésemet, hiszen szinte hihetetlennek éreztem, hogy több ezer évvel ezelőtt létezhetett olyan fejlett orvostudomány, amely simán köröket vert pl. a Moliére által (bizonyára nem ok nélkül) kifigurázott barokk korabeli medicinára. A Magyar Orvosi Nyelv című folyóiratban találtam is egy tanulmányt az egyiptomi orvoslásra vonatkozó emlékekről, és ez alapján azt hiszem, Waltari aligha túlzott a fikciójában.

Varró Dániel: Szívdesszert
Szintén ajándék könyv, nagyon kedves nekem. Aranyos, modern, fiatalos, és az a könnyedség, amivel Varró Dani a magyar nyelvet kezeli, szerintem szenzációs. Ez a könnyedség nyilván optimizmussá és életörömmé fordul át magában a szövegben, és azt hiszem, ez az, ami a Nagy Bús Magyar Valóságban rendkívül értékes. Egy időben sok amatőr költőtől olvastam verseket, a legtöbb nagyjából arról szólt, hogy az élet gyötrelem, és ha ez nem volna elég, még  bűn rosszak is voltak. Ez a kötet ennek a totális ellentettje.

Ernest Hemingway: Akiért a harang szól
Még egy világirodalmi nagy író, még egy félbehagyott könyv. Sokat gondolkodtam, mi a bajom vele, és leginkább arra jutottam, hogy kimondhatatlanul unalmas. Lassan, mondhatni oroszosan csordogál a cselekmény, az olvasó meg csak lapoz, lapoz, és várja, hogy robbantsák már föl azt a megnevezhetetlen hidat, vagy menjenek el mókusokat kergetni az erdőbe, csak ne a tépelődés meg a hiszti menjen.
Ami nagyon vicces - és nem tudom, ennek az író vagy a fordító-e az oka - hogy a regényben nagyon sok a káromkodás. Vagyis csak lenne, ugyanis a szövegben minden ilyen szót, jelzőt, miegyebet a fent dőlt betűvel jelzett szavak valamelyike helyettesít, és ezzel a keménynek, brutálisnak szánt próza átcsap nevetséges gügyögésbe, és komolytalanná, hamissá teszi az egész történetet, az embereket pedig mesterkélt papírfigurákká.

Lázár Ervin: A fehér tigris
Atyámfia ez mennyire fantasztikus könyv! Mágikus realizmus a javából, a magyar nyelv mesterétől. Lázár Ervin meséiből is látszik, ő is mennyire zseniálisan használta a magyar nyelvet, és ugyanez természetesen visszaköszön egyetlen regényében is. Itt kezdtem megsejteni, mi a különbség a ponyvaíró meg a művész között: amit a ponyvaíró egy mondatban mond el, azt a művész egy csodálatosan eltalált szóba sűríti. Már egy éve szeretnék írni erről a könyvről egy ismertetőt, egyszer majdcsak elkészül - abban leírom majd minden meglátásomat róla.

Szerb Antal: A királyné nyaklánca
Ezt sem fejeztem még be sajnos. Nem történelmi regény, inkább amolyan esszéregény a francia forradalom előtti időkről. A forradalom nekem egy nagy káosz, töriórán se szerettem, nem értettem, ki mit akart, kivel volt és mi ellen. Az érdekes dolgok mondjuk Valmynál kezdődnek, vagy még inkább Toulonnál. Egyszer azért erre a kötetre is lesz energiám és be fogom fejezni, már csak azért is, hogy hátha segít pótolni a fenti hiányosságaimat.

Ébresztőóra
Megbízhatóan és pontosan jár. Az elemzéstől szaktudás hiányában eltekintek.

Alakuló svéd dragonyosok: a parancsnokság

Kissé bátortalanul ugyan, de lelakkoztam a svéd dragonyosaim első három emberét és lovaikat. Szerintem eddig ez a legjobb munkám: sem az embereknek, sem a lovaknak sem festettem szemet mindeddig, most viszont kipróbáltam. A lovakkal elégedett is vagyok, az emberekkel nem annyira - a fórumokat böngészve, képeket nézegetve lehetne ennél jobban is, de egyelőre nem akarok túl sokat, nem szeretném erőltetni a fejlődést.

Bár az utolsó simítások még hátra vannak, nem tudom megállni, hogy ne osszam meg, mit sikerült összehozni.

A fényképezés elég komoly kihívásnak bizonyult, ugyanis nem tudok fényképezni. Aránylag tűrhetően rajzolok, a fotózáshoz viszont annyi gyakorlat, tudás és kompozíciós érzék kell, amennyi egyelőre még nincsen, ráadásul a fotóállványom is valahol szüleimnél porosodik. Jó sokat lőttem, a használhatatlanok/bemozdultak kiválogatása után maradtakból bemutatok párat.

A trombitás, aki nem Frédi:

A zászlós:

A tiszt:

Együtt a parancsnokság:

A színekhez a már linkelt forrásomat, valamint a dobozgrafikát használtam fel, bár néhol elengedtem a fantáziám. Leginkább a zászlónál, ahol - mivel nem találtam megfelelő online forrásban mintát - egyszerűen csak ráfestettem, ami először eszembe jutott, fittyet hányva a mértékadó honlap intelmeire. Egyébként igazuk van, tényleg nagyon vicces, hogy a doboz hátoldalán látható: a Zvezda saját festője is ignorálta a szobrász által a zászlóra rajzolt keresztet...

Reményeim szerint a jövő héten elkészülök az első öt közlegénnyel és hátasaikkal, és közben elkezdek kísérletezni a talpalással.

A világ 1:72 méretben

Kitöröltem néhány olyan bejegyzést, amelyeket nem éreztem megtartásra érdemesnek. Szeretnék új életet lehelni a blogba, és ha minden igaz, akkor ehhez a makettezés - egész pontosan: figurák festése - lesz a legfontosabb tartalom.

Tavaly tavasszal, egy unalmasnak induló budapesti hétvégén találtam ki, hogy vissza kellene térni ehhez a hobbihoz. Némi információgyűjtés után elmentem a Gyáli úton található játék- és makettboltba, ahol beszereztem az Italeri Napóleon kori francia gyalogságát. Utóbb ugyaninnen szert tettem Zvezda lengyel ulánusokra és francia vezérkarra is, a festésüket pedig javarészt Revell, kisebb részben Humbrol zománcfestékekkel (ugye ez az enamel?) oldottam meg.

Közben természetesen folytattam az internet bújását, megismertem azt, mások hogyan festenek figurákat, és végül néhány dolog annyira megmozgatta a fantáziámat, hogy új projektbe kezdtem miatta. Alapvetően a XVIII-XIX. századi vonalharcászat érdekel most, és a napóleoni időszakot kissé pihentetve visszaléptem száz évet az időben, hogy a Zvezda figuráival életre keltsem a nagy északi háború seregeit. A festéshez akrilt használok, kiélvezve a hígítás és színkeverés előnyeit.

Egyelőre a következő dobozokat tudtam megvenni:

• svéd dragonyosok. Őket már el is kezdtem festeni, hagyományosan a legmagasabb rendfokozatú figurákkal kezdve. A tiszt, a zászlós és a zenész már majdnem készen van, a lovaikat gyakorlatilag csak lakkozni kell majd. A legénység is úton van, két emberen már 3 szín van és a lovukat is elkezdtem.
• svéd gyalogság.
• orosz tüzérség.
• orosz gyalogság.

Az a tervem, hogy a gyalogosokat 3 fős rajokban, a lovasokat párosával, a tüzéreket ágyúnként alkalmas számú katonával fogom talpalni. (A parancsnokság minden fegyvernemnél kivétel: a gyalogosoknál a tiszt, az őrmester, a zászlóvivő és a dobos is ugyanarra a nagy talpra fog kerülni, a lovasoknál pedig a tiszt, a zászlós és a zenész.) Ha lesz még lendületem, azt sem tartom kizártnak, hogy írok vagy moddolok magamnak játékszabályokat. Mindenesetre egy esetleges játékra gondolva már raktam félre a hát körül néhány olyan, máskülönben hulladéknak minősülő tárgyat, amit kis ügyességgel át lehet majd alakítani terepelemekké.

A rövid távú tervem egyelőre e négy készlet szép kifestése. Sietni nem akarok, minden apró hibát ki fogok javítani a lakkozás előtt (igen, ezek a fiúk már védő lakkréteget is fognak kapni). Ha majd készen leszek velük, akkorra is lesz néhány ötletem:

• kiegészíteni a gyűjteményt, tehát venni egy doboz svéd tüzérséget és orosz dragonyosokat is.
• játszani a fegyvernemek arányával. Most az van a fejemben, hogy egy teljes hadtest állhatna 4 gyalogezredből, 2 dragonyosezredből és 1 ütegből. A változatosság miatt nem aggódok: a svédeknél kifestem az upplandi, a närke-värmlandi, a kalmari és mondjuk, némi elnézéssel a Västerbotten gyalogezredet (igaz, forrásom szerint utóbbiak karpust viseltek, de pszt). Az orosz sereg kellemesen változatos egyenruhákat tekintve, itt nem aggódom, hogy ne találnék szép alakulatokat.
• ha már ez is megvan és még mindig látok fantáziát ennek a seregnek a bővítésében, veszek egy doboz sztrelecet, a svédekhez pedig valamilyen szövetségest, mondjuk kozákokat vagy lengyel szárnyas huszárokat (utóbbiakat pláne akkor, ha festéssel konvertálhatók svéd nehézlovasokká, természetesen szárnyatlanul).

Ez még nagyon a jövő zenéje, de egyelőre van bennem lendület, élvezem a festést, a keresgélést-kutatgatást - majd elválik, mire lesz ez elég.

Kormányrúdnál

Komolyodik a helyzet a munkahelyen, úgyhogy lehet, hogy most egy ideig nem fogok csoportos edzésre járni. A kaliról már félig-meddig lemondtam, a kettlebellt viszont mindenképpen szeretném csinálni. A saját terv alapján vezetett edzésekhez vettem egy 12 kilós bellt, ma ki is próbáltam egy laza átmozgatással.

Talán jót fog tenni, ha egy kicsit összekaparom a gondolataimat.
Az alapvető célom az izomtömeg növelése, kiemelten a vállövnél. Ehhez a Kezdd el a kettlebellt! nyomásprogramját találtam ki, vagyis nekiállok a létráknak, illetve megpróbálom rendbe rakni az étkezésemet. Minden nap, illetve amikor nem férek hozzá kettlebellhez, GTG guggolásokat és fekvőtámaszokat csinálok. A guggolásokat a munkahelyen is próbálom fejleszteni: amikor csak eszembe jut, próbálok fél lábon leülni a székemre vagy felállni onnan.
A húzódzkodás itthoni megoldása sajnos kevés eséllyel kecsegtet, az albérletben nem fogom felszerelni a rudat. Viszont annak semmi akadálya, hogy akár minden nap lemenjek a céges konditerembe, és végezzek néhány húzódzkodást meg valami kiegészítő mozgást. Ez leírva egész jó ötletnek tűnik, már csak szurkolnom kell saját magamnak, hogy meg is tudjam valósítani.

A vízi sportok továbbra is talonban vannak, már nagyon várom a kajak kipróbálását. Apu kiváltotta a versenyengedélyt, úgyhogy a sárkányhajós csapattal remélhetőleg több versenyen is indulnak a nyáron, én pedig megyek majd szurkolni. :)

A másik, újra felfedezett hobbimról hamarosan egy fényképes posztot fogok kitenni, csak elemet kell vennem a - remélhetőleg nem véglegesen tönkrement - gépembe.

Kis februári helyzetjelentés

Bitang sok dolgom van mostanában (hagytam, hogy a fejemre nőjenek), úgyhogy kevés a blogolhatnékom. Drámai változás nem történt, max. annyi, hogy elvégeztettem a szemvizsgálatot és majd megyek műtétre. Remélem, jó lesz utána.

Olvasgattam mostanában:

Zacher - Mindennapi mérgeink: Megvettem, befaltam, nem bántam meg. Kicsit túlárazott, de igényes kiadvány, érdekes sztorikkal, amikből átjött az egyetemi toxikológiaelőadások hangulata. Nagyon nagy hatással volt rám Zacher Gábor szemlélete, hozzáállása - biztos, hogy ha valaha dolgozom majd kórházban, nem fogom szem elől téveszteni ezeket az elveket.

John Keegan: A hadviselés története: Vaskos és érdekesnek tűnő könyv, kikapcsolódásnak tökéletes.

Peter Mayle: Örökké Provence: Motoszkált bennem a kérdés, hogy lehet-e különösebb történet nélküli hangulatnovellákból élvezetes olvasmányt összerakni. Ez a könyv megadta a választ: lehet, ha a történeteket emberszeretet, jó kedély és bölcsesség hatja át. Nagyon jól esett a tél közepén a napsütéses Provence-ról olvasni, stresszoldónak is kiváló. Biztos, hogy nem ez volt az utolsó találkozásom az íróval.

Sportolgattam mostanában:


Kettlebell: véget ért a kezdő kurzus, és a héten ennek örömére súlyt növeltem. Eddig 16 kilóval swingeltem, 12 kilóval vállból nyomtam és ugyanennyivel snatcheltem. Mostantól 20 kiló lesz az alap swinges súly, 16 kiló a snatches és 12-16 közötti a katonai nyomáshoz való. Kis ügyességgel és odafigyeléssel hamarosan magam mögött hagyhatom a 16 kilónál kisebb súlyokat - persze elkapkodni sem akarom.

Kali: szerda reggelenként lelkesen elmegyek edzésre. Igazság szerint az érdemi gyakorláshoz még legalább egy alkalom kellene hetenként, de attól tartok, ez már marad így. Sőt, a szemműtéttel egyben kiírtam magam minden küzdősportról egész életemre (tehát gondolom nem vehetek részt olyan gyakorláson, ahol eltalálhat egy pofon), úgyhogy ezt a vonalat nem is fogom már erőltetni annyira.

Boulder: kitaláltam, hogy a pesti hétvégéken kipróbálhatnám ezt a sportot is. Ami infót eddig összeszedtem róla, az alapján jónak tűnik. Kérdés, vagyok-e elég erős hozzá.

Úszás: néha hiányzik, úgyhogy amikor már a szemem engedi, jó lenne úszni is. Ez esetleg a boulder alternatívája is lehet, ha az mégse jönne be.

A jó idő beköszöntével természetesen teperek majd a vízre Apuval, hogy kipróbáljuk a kajakot, kenuzzunk, illetve ha megtanulom irányítani a kajakot, akkor akár a Ráckevei-Dunán is bérelnék ilyen jószágot egy-egy túrához. Ha pedig a cég szervez vitorlázásoktatást a Balatonon, naná, hogy nem maradok le róla.

2012 elején

Nem tettem újévi fogadalmat, pedig forgattam a fejemben az ötletet, de ahogy végiggondoltam, mi fontos nekem mostanában, rájöttem, hogy a célok szubjektív volta miatt igen nehéz (illetve értelmetlen) lenne. Céljaim mindenesetre vannak, mégpedig:

1. Szakmai fejlődés: egyre jobban megfelelni a munkahelyemen az elvárásoknak, amit csak lehet, megismerni és megtanulni.

2. Általános szakmai fejlődés: frissen tartani a nem a törzskönyvezéshez kapcsolódó gyógyszerészeti ismereteimet és bepótolni azt, amit nem is tanultam meg rendesen. Egyre nagyobb kedvvel gondolok a tanulásra, igazi tudásszomjat érzek. Múlt héten beiratkoztam a Szabó Ervin könyvtárba, onnan is szeretnék jó könyveket kihozni. (Érdekes, hogy mostanában a fikció kevésbé érdekel, a sci-fi pedig szinte teljesen hidegen hagy. Furcsa.) A Zacher Gáborról szóló könyvet meg szeretném venni, illetve a Galenus kiadó dolgaiból is válogatnék. G.-nek köszönhetően éppen a minap rendeltem meg egy angol nyelvű gyógyszerfejlesztéses könyvet, remélem, jó lesz.

3. A fordítások folytatása, a színvonal emelése. 2011 - főleg az év első fele - nagyon sikeres volt, idén bele kell húznom, ha tartani akarom a szintet.

4. Szemműtét, lehetőleg legkésőbb áprilisban, hogy a nyarat már zavartalanul élvezhessem.

5. Edzések: a kettlebellt folytatom, ez garantált. Most olyan 65 kg vagyok, év végére szeretnék 70 közelébe jutni. Lehet, hogy merész cél, de fő az ambíció! Vannak ötleteim a kiegészítő mozgásra is, erről majd írok részletesen egy bejegyzést.

6. Emberi kapcsolatok fenntartása, javítása, peace, love, happiness, sunshine, reggae.

+1. Világbéke.

Wyrd bið ful ãræd - stresszcsökkentés angolszász módra

Wyrd bið ful ãræd! - kiált fel A vándor című költemény névtelen szerzője az angolszász időkből itt maradt sorokon. A Lord Uhtred-könyvekben ezt úgy fordította Sándor Zoltán, hogy "a végzet megkerülhetetlen", és ez jól is hangzik - úgy általában is jónak tartom a fordításait -, viszont netes olvasmányaim szerint kicsit pontatlan. Ha jól értettem, a wyrd a személlyel történő dolgok egymás utánisága, amit nem olyan magasztos dologként kell felfogni, mint a sorsot vagy a végzetet, hanem egyszerűen, mint tényt. Távol állnak tőlem a mindenféle istenségek, viszont egy ilyen képződmény - tulajdonképpen a véletlen hatalmának elismerése - létezése ellen nem tudok érveket felhozni.  Az igazán érdekes az, hogy amióta átfuttatom az agyamon ezt a mondatot nehéz döntéshelyzetek után, valahogy jobb szívvel tudom elfogadni az esetleg rossznak érzett vagy egyenesen annak bizonyuló döntéseimet is. Kicsit olyan, mintha felmenteném magamat az alól, hogy az elkövetett hibáimon rágódjak.

Érdekes, hogy az általam ismert ókori görög drámák is pontosan erről, a sors hatalmáról szólnak. Emlékszem, gimiben mennyire nem értettük, hogyan vallhatja valaki azt, hogy a végzetét nem tudja megkerülni és minden előre meg van írva (bár ez már inkább talán a kálvinizmus tanítása), ehhez képest most sokkal közelebb érzem magamhoz az ilyen nézeteket. Természetesen nem leszek pogány vagy táltos vagy wicca, nekem nem jönnek be a szellemekkel-angyalokkal társalgós cuccok sem, de még egy csúnya, gonosz materialista is kereshet valami testhezálló filozófiai rendszert, nem? :-)