Töpörödött törp ördögök

Hazaérve a munkából még rájöttem, hogy az egyik pár elemben még van némi kraft. Nagyon megörültem, hogy még természetes fény mellett meg tudom csinálni a vágyott képeket. Ezek már talán informatívabbak, mint a tegnap esti borzalom.

Hát igen, változatlanul szeretem az élénk színeket.

Több szempontból is nagyon hasznosnak bizonyult ez a festés. A figurákat feketére alapozva kaptam, és így szembesültem azzal, mennyivel jobb a fekete alap, mint a fehér. Szinte mindegyik szín jobban szerette ezt, mint a fehéret, ráadásul az se feltétlenül nagy baj, ha itt-ott átüt az alapozás: a bőr kesztyűknél még hihető is, hogy nem teljesen homogén a színük. Be is szereztem fekete alapozó festéket izibe.

A másik fontos dolog, hogy kipróbáltam két - számomra - új technikát. A páncélt és a szakállak világos színét szárazecseteléssel vittem fel, és első próbálkozáshoz képest elégedett vagyok az eredménnyel. Főleg a lámpást tartó figura szakálla lett szerintem jó. Másrészt pedig a szőke szakállú harcos majdnem az őrületbe kergetett, ugyanis a szakálla túl világos lett, és hogy valami mélységet adjak neki, kínomban megpróbálkoztam egy fekete bemosással. Nagyon híg fekete festéket folyattam a szakállra, és hagytam, hogy befolyjon a mélyedésekbe és ott megszáradjon. A svéd lovasaim hátasainál már volt egy-két tétova próbálkozásom, bár egyik sem sikerült olyan jól, mint ez: nyilván ebben közrejátszik, hogy a mély árkok a modellen szinte kínálják magukat ehhez az eljáráshoz.

A harmadik fontos dolog pedig az, hogy leckét kaptam a színkombinációk kialakításából. Az első törpicseknél még nagyon tanácstalan voltam, azt se tudtam, mi az a marhaság a fején, aztán mikor megnéztem a GW honlapján, rájöttem, hogy ó, hát ez egy gyertya, egyem meg a szívét annak, aki oda kitalálta. Aztán először megcsináltam a páncélt és a sisakot (amúgy nagyon viccesek ezek a figurák, olyanok, mintha szamurájpáncélt viselnének a római rákfarkú sisak mutációjával), lefestettem a szakáll alapszínét, utána megcsináltam a csákány nyelét, és ekkor jöttem rá, hogy nem árt, ha nem halmozódnak a világos és a sötét színek, hanem nagyjából elkülönülnek. Amikor erre rájöttem, már könnyű volt a munka: lefestettem a "kötelező" színeket (a páncélt, az arcot, a csákány nyelét), közben kitaláltam a szakáll színét, azt megcsináltam, majd ennek figyelembe vételével kevertem egy árnyalatot a kesztyűnek és az ingnek. Utána már csak a formaságok maradtak hátra: a színes szegély, a tarsoly, valamint a figurákról mindenfelé lógó csecsebecsék lefestése.