A hétvégi otthonozás után nekiláttam megvalósítani egy régóta dédelgetett tervemet, és elmentem kettlebell-edzésre. Ez arról szól, hogy egy füles vasgolyót lengetsz és ennek eredményeképp a 60 perc végére lépni sem tudsz. Nyilván egy edzés nem edzés, mindenesetre abszolút motiváltan álltam neki a dolognak, és nagy örömömre úgy éreztem, hogy a kung-fus alapjaim feljavították a mozgáskultúrámat olyan szintre, hogy képes leszek ezen az edzésen is megállni a helyemet.
Egyelőre egy hónapot fizettem be, meglátjuk, bejön-e. Az biztos, hogy a derekam fogja kimondani a végső szót, mert néhány éve elég intenzív, sajgó fájdalmat érzek az ágyéki csigolyáimnál terhelésre. Nyilván a fejletlen izmok túlerőltetéséről van szó, mindenesetre most is érzem. Amúgy valamilyen szinten még jó is, mert ha szépen, egyenes háttal ülök, csökken a fájdalom.
Gondolkodtam, rakjam-e a fegyencedzést is a bell mellé, aztán úgy döntöttem, egyelőre megpróbálok belejönni ebbe az edzésbe, és ha ekkor még mindig érzem magamban a lelkesedést és a fölös energiát, akkor újra napirendre veszem a kérdést. Illetve azt sem kellene szem elől téveszteni, hogy a kung-fut is jó lenne folytatni (sőt, mi az, hogy jó lenne: megígértem a Szegeden "hátrahagyott" barátaimnak, hogy edzőtáborokban találkozunk) majd szeptember-október tájától.
Edzés után lakásnézőben voltam, nagyon szép, világos, tágas hely, menten ki is vettem a kisszobát. Ráadásul közel is van a metró, így alighanem spórolhatok napi 20-30 percet az utazáson.
Sok minden mással is foglalkozom, például a szakképzésen is töröm a fejem, illetve azon, hogy ketté kellene szakadnom miatta. Erről még írok majd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése