2015. szeptember 26., szombat

A XVIII. századi seregek összerakása

Most, hogy végre újra dolgozom a XVIII. századi figuráimon, jó ötletnek találom végiggondolni, mit is szeretnék kihozni belőlük.

A múltkori posztban már bemutatott módon fogom talpalni a figurákat: 4×4 cm-es bázisokra 4 gyalogos vagy 2 lovas kerül. Egy egységet, amit magamban zászlóaljnak vagy svadronnak hívok, négy talp alkot. Tehát egy gyalogsági zászlóalj 16, a lovas svadron 8 figurát igényel.

Jelenleg a következő készleteim vannak:

Oroszok
2 doboz Zvezda gyalogság, azaz 86 figura. Ez elegendő 5 zászlóaljra, és még marad egy kis "felesleg" is, de egy harmadik doboz megvételével már 8 zászlóaljat tudnék kiállítani.

1 doboz tüzérség, ez öt löveget és már-már zavarba ejtően sok kezelőt biztosít, aminek bőségesen elegendőnek kell lennie. (Itt van egy kis ötletem: azt olvastam, hogy a poltavai csatában a Preobrazsenszkij gárdaezred is adott embereket a létszámproblémákkal küzdő tüzérek kisegítésére, úgyhogy lehet, hogy néhány figurát az ő egyenruhájukra kifestve megpróbálom feldobni az alakulatot. Azon is gondolkodtam, hogy a vontatólovak hajtója legyen-e civil ruhás.)

Úton van 2 doboz dragonyos, ami okoz egy kis fejtörést, hiszen egy dobozban 10 lovon ülő és 9 lóról szállt katona található. Az biztos, hogy a lovaglókból kijön két svadron - a legtisztább az lenne, ha beszereznék még két dobozt, és így a 40 lovas szétoszolhatna öt svadronra, illetve a rengeteg lóról szállt figurával is sok mindent kezdhetnék. A leginkább kézenfekvő, hogy alkossanak ők is egy zászlóaljat a gyalogsággal. Ha okosan rendezgetem a 18 figurát és a lovakat, akkor alighanem ki tudok hozni két zászlóaljat is.

Mindenesetre a realitásoknál maradva már csak napok kérdése, hogy minden fontos "hozzávaló" adott legyen egy kicsi orosz sereghez (7 zászlóalj gyalogság, 2 lovassági svadron és 5 löveg).

Svédek
1 doboz Zvezda gyalogság, azaz 43 figura, ami 2 zászlóaljat tesz ki. Ha veszek még egy dobozt, akkor ugyanúgy, mint az ellenfeleiknél, felkerekedik 5-re ez a szám.

1 doboz dragonyosom van, itt szinte mindegyik katona, összesen 15 fő lovon ül. Ez éppen egy híján két svadron, de egy kis kreativitással, rugalmassággal megoldható a helyzet.

Mindenképpen kelleni fog nekik egy doboz tüzérség és egy doboz gyalogság, illetve erősen gondolkodom a lovasok további erősítésén. Így érdekes ellentettje lehetne a mozgékony, agresszív, támadásra berendezkedő svéd sereg a nagyobb, de lomhább orosznak (és azt hiszem, a történelmi realitásokkal sem menne szembe ez a megközelítés).

Osztrákok
Ehhez megvannak a Revell figurák, most hirtelen össze se tudtam számolni, de ez már egy bevethető, kész sereg. A festésükkel egyelőre csak tapogatóztam, de ha egyszer ráérzek, akkor gyorsan fogok haladni a fehér egyenruhákkal. Sőt, nemrég találtam rá a Germania Figuren honlapjára, ahol a hétéves háborúhoz kínálnak az ígéreteik szerint fokozatosan bővülő számban osztrák és porosz csapatokat műgyantából. Ha beváltják ezeket az ígéreteket, sok konvertálástól kímélnek meg (pantallót viselő magyar ezredek, vértesek stb.). Egy baj van velük: egy maroknyi figurájuk kerül annyiba, mint egy teljes műanyag készlet.

Poroszok
Hozzájuk is van vagy 90 gyalogosom és két doboz huszárom. Egyelőre a negyedik helyen állnak a prioritások listáján, itt a HaT rengeteg extra gyalogost kínál, viszont a nehézlovasság és a tüzérség a jelek szerint a Germania nemes feladata lesz.

És ha ezek a seregek mind elkészülnének, akkor jönne csak a java: álmodoztam már kozákokról, oszmán-törökökről, britekről (a Redbox brit gyalogosai nagyon bejönnek), de ezt egyelőre nem ragoznám túl. Próbálok gátat vetni a telhetetlenségemnek és annak, hogy ezernyi dologgal foglalkozom egyszerre. A karcsúsítás és profiltisztítás mondjuk kezdődhetne azzal, hogy túladok a GW-s törpéimen, de egyelőre nem vitt rá a lélek, annak ellenére, hogy az elmúlt évben talán ha kétszer játszottam WHFB-t.

2015. szeptember 14., hétfő

Egy zászlóaljra való orosz

Hosszú, sok gonddal súlyosbított időszak után végre ismét leültem a makettezőasztalhoz és dolgoztam az 1:72-es projektjeimen. Mivel augusztusban vettem két GW-s bemosót (Nuln Oil és Reikland Flesh), kezelésbe vettem a figuráimat. Még így is, hogy most tanulgatom a bemosást, sokkal jobb az eredmény, mint gondoltam.

Egyelőre a Preobrazsenszkij gárdaezred egy zászlóaljával készültem el. A második zászlóalj is a kaszárnyában van már, nemsokára ők is bevethető állapotba kerülnek.



Élőben szebbek, sajna még mindig bajlódom a fotózással...

Mint látható, négy gyalogos kerül egy 40×40 mm-es talpra, amelyre lovasból kettő fog férni. Mivel nincs elég parancsnoki figurám, úgy döntöttem, hogy minden ezrednek lesz egy olyan zászlóalja, amely az ezredlobogót hordozza, a többi meg jó lesz így. Két doboz orosz gyalogosom van, az 86 figura, vagyis két ezred 5 zászlóalja fog kijönni ebből a mennyiségből.

Nemsokára elkészül egy svadronra való svéd dragonyos is, szóval alakulnak lassacskán a dolgaim.