Holmik

2011. augusztus 3., szerda

Benyomások

Kezdem úgy érezni, hogy lassan kialakul a napi és a heti rutinom, és ez igazán kellemes. Próbálok minél hamarabb beérni a munkahelyre, hogy ne csak estefelé szabaduljak - ez hol sikerül, hol nem, mindenesetre a reggelizés és az egyéb úri huncutságok, pl. borotválkozás időtartamától függően fél nyolc és negyed kilenc között be szoktam érni, de a célom a fél nyolc. Persze ez nem túl fontos, annyit nem ér, hogy rohanjak miatta.

A várost is kezdem megszokni, mondjuk azt nem (és soha nem is fogom, azt hiszem), hogy rengeteg a beteg, szegény, igénytelen ember. Ma délután is igazi jellempróba volt: egy ágrólszakadt faszi megkérdezte, adnék-e neki egy cigit. Mondtam, hogy sajnos nincs (sic). Megvárta, amíg kicsit odébb érek, és akkor utánam kiáltotta, hogy "akkor menj és vegyél". Az ilyen nyilván rosszul esik az embernek (főleg, mivel szerintem ha mondjuk 20-30 kilóval nehezebb lennék, akkor kussba maradt volna hajlékony, és utálom, amikor a soványságom miatt semmibe vesznek), de nem lehet odamenni és leállni veszekedni/pofán verni. Vettem egy nagy levegőt, átkapcsoltam zen üzemmódba, és megpróbáltam magasról leszarni. Azért írtam, hogy jellempróba, mert hajlamos vagyok felhúzni magam a hülye embereken, pedig nem kellene, és most már tudatosan próbálok elmenni a jóságos, derűs, minden inzultust szenvtelenül semmibe vevő irányba.

Továbbra is megy a kettlebell ezerrel. A swingnél már néha tudom magamat javítani, és ma meglepően jól sikerült az armbar és a TGU is (ezek csak 8 kilóval, de hát lesz még feljebb is, csak idő kérdése). Sőt, ma Péter meglepett minket egy vidám kis lábgyakorlat-sorozattal: 24 guggolás, 2×24 kitörés, azután a kitörés állásában maradva 24 álláscsere (nem tudom jobban mondani), végül 24 felugrás, mint a burpee végén. A vártnál jobban bírtam szerencsére. Biztosan lehetett volna szebben, szabályosabban stb. végrehajtani, de egyelőre örültem annak, hogy szerintem vállalhatóan meg tudtam csinálni.

A hétvégén Baján voltam, elmentünk Apuval kenuzni egyet. Jó volt a víz és az időjárás is (meleg, erősen felhős, kevés nappal), igaz, a nagy szélben így is alaposan megpirultam. Legközelebb horgászkalapot viszek magammal, illetve megpróbálom megtanulni a kormányzást. Jó lenne addig lejárni, amíg szép az idő. Télre pedig keresek valami egyéb mókát - egyelőre az íjászat ötlete merült fel ismét bennem, mindenesetre szokásomhoz híven nyitott szemmel járok és megpróbálok észrevenni minden érdekeset, minden lehetőséget.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése