2013. december 13., péntek

Acélmájú Wulfrik csatája

Gudrún még fiatal törpe volt, rövid, tömött szakállal, ezért a csatarend hátsó sorában kapott helyet. Nem igazán tudta eldönteni, örüljön-e ennek vagy se. Gondolkodás helyett inkább néhányszor meglendítette kétkezes fejszéjét, azt képzelve, hogy a széles, súlyos acélfej egy hegyesfülű koponyáját hasítja ketté. Egyelőre azonban csupán a hideg levegőt szelte a fegyver.
- Ne pazarold az erődet, fiam - lépett oda hozzá a szakasz veterán őrmestere. Gudrún zavartan bólintott, és vállára vetette a harci fejszét. Körülötte a többi harcos is készülődni kezdett; akik eddig a földön kuporogtak, felálltak és megnyújtóztatták tagjaikat. Mások is megpróbáltak néhány csapást a fegyverükkel. Gudrún egyből magabiztosabbnak érezte magát, ahogy végignézett a klánbeli tapasztalt harcosok során, akik lassacskán menetoszlopba rendeződtek. Egyelőre azonban nem indultak el; a veterán, a zászlóvivő és a kürtös hátrafelé nézegetett, ahol porfelhő emelkedett a kopár dombok között.

A porfelhő egyre közelebb ért, és nemsokára kibontakozott belőle a nagyúr seregének fő ereje. Elől egy kicsiny számszeríjász-csapat menetelt. Mögöttük néhány apró, szívós öszvér egy orgonaágyút vontatott, a menetet pedig lélegzetelállító látvány zárta. A nagyúr, Acélmájú Wulfrik hadi lobogója alatt pörölyösök tekintélyes csapata masírozott. Gudrún egy rúnakovácsot is megpillantott a soraik között, és hirtelen átjárta a magabiztosság: győzni fognak!

Amikor nagyjából egy vonalba értek velük, az újonnan érkezők szétbontakoztak, és a sereg immár csatarendben haladt tovább. Nem messze elől néhány alacsony domb között erdők sötétlettek, a fák koronája fölött pedig egy elhanyagolt, régóta lakatlannak tűnő őrtorony sziluettje rajzolódott ki a sötét, szeles égboltra. Ahogy közelebb értek, a tisztek néhány parancsot kiáltottak, mire a sereg megállt és mindenki felkészült a csatára. Gudrún és csapata a bal szárnyat foglalta el, a toronytól nem messze. Mellettük az ágyút fogatolták le a tüzérek, az egyikük hátravezette az állatokat, míg a többiek töltényeket, kócot és vizet készítettek elő. Az orgonaágyún túl éppen fújtatva másztak fel a számszeríjászok egy dombra, amely mögött a nagyúr zászlajába tépett bele egy újabb széllökés. Gudrún ekkor előrefordult, és megpillantotta az elfeket.

A torony mögött, a fák vonalában csillogó lándzsaerdő és fehérbe-kékbe öltözött, sudár harcosok bújtak elő az aljnövényzetből. Gudrún azonban, lábujjhegyre ágaskodva, annyit látott, hogy hat fekete, komor alak áll a torony mellett és gonosz kinézetű fegyvereiket babrálják. - Árnyékharcosok - mondta valaki, azok pedig mintha csak arra vártak volna, hogy szólítsák őket, és megmozdultak. Hogy mit akartak tenni, sosem derült ki, mert ebben a pillanatban megszólalt az orgonaágyú.

Gudrún volt már lövészeten, látta már, ahogy az ágyúk lövedékei hatalmas darabokat tépnek ki a célul odakészített szalmabábukból - most azt is láthatta, milyen az, amikor élő lény az áldozat. A hat elf harcos eltűnt, a helyükön földgöröngyök és meghatározhatatlan törmelékek töltötték be a levegőt. Ahogy egy újabb széllökés elfújta a gomolygó füstöt, öt alaktalan kupacot látott a felszaggatott földön heverni. A törpék ujjongtak, megszólaltak a dobok és a kürtök, és számszeríjak lövedékei szelték át a levegőt...




...idáig sikerült megírnom még a csata estéjén, hétfőn a bejegyzést. Kedden érkezett egy elég nagy munka, ami miatt azóta hajnali 1 előtt nem feküdtem le, így aztán csak mos tudom befejezni a beszámolót, és mivel kissé kiestem a hangulatból, inkább a hadvezér szemszögéből mutatom be az eseményeket.

Tirold ellen játszottam 1500 pontból. Mivel előre szólt, hogy High Elfekkel jön majd, ezúttal progresszív akartam lenni, és megpróbáltam előre készülni a csatára! Átnéztem az elfek fő statisztikáit, és mikor láttam, hogy szinte mindenki T3-mal rendelkezik, ráadásul magas a kezdeményezésük, úgy döntöttem, jöhetnek a nagy fegyverek, amelyek majd páncélszaggató erővel zúzzák össze áldozataikat. Ráadásul, mivel a múltkori csatában a Hammererek leszerepeltek és nem is tudtam meg, mire képesek, szerettem volna őket hozni (már csak a WS miatt is, mert szép dolog nagyot ütni, de előbb találnom is kellene).

A következő lett a seregem:
Lord:

  • Dwarf Lord
Heroes:
  • Runesmith
  • Thane, BSB
Core:
  • 30 Warrior, GW, FC
  • 10 Quareller
Special:
  • 48 Hammerer, GW, FC, Rune of Battle
Rare:
  • Organ Gun
Ellenfelem 2. szintű varázslóval, kb. 20 Phoenix Guarddal, 25 Spear Elffel, 6 Shadow Warriorral, 2 sassal, 1 RBT-vel, 2×10 íjásszal és talán 15 Swordmasterrel érkezett. A hadrendem jobb szárnyán a Hammerer blokk foglalt helyet lordokkal és hősökkel, 10 fős arcvonalban; őket szántam fő csapásmérő erőnek, ami majd áttöri és felgöngyölíti az elf hadat. Középen a Quarellerek és az Organ Gun azt a feladatot kapták, hogy puhítsák az ellent, bal szárnyon, a csatatér közepénél pedig a Warrior csapat feladata volt egyrészt védeni a lövős egységeket, másrészt alkalmas pillanatban előrenyomulni és beavatkozni a támadó szárny csatájába.

Egyszóval, kölcsönkértem Epameinóndasztól a lépcsős csatarend ötletét.

A csata jól kezdődött, az OG nagyon szépen teljesített, kvázi megsemmisítette a Shadow Warriorokat és veszteséget okozott a Spear Elfeknek, mielőtt az RBT egy sorozattal lelőtte volna. Tirold sasai mintha nem találták volna a helyüket, az egyiket, amelyik épp a hadigép ellen ment volna, elkapta és megkopasztotta a Hammerer rohamosztag. Ugyanők elbántak az életben maradt árnyharcossal is, majd ráfordultak az elf sereg szívére, ahol a két íjász osztag, az RBT és a kardmesterek sorakoztak. Közben a másik szárnyon közeledett a főnixgárda és a megtépázott lándzsások.

Amikor a rohamosztagom felszecskázta az egyik íjász alakulatot és az RBT-t, majd nekiállt a kardmesterek elleni küzdelemnek, azt hittem, megnyerem a csatát. Bár közben a maradék sas a számszeríjászaimat abúzálta, túlságosan nem aggódtam emiatt (mivel nem is tudtam ellene mit tenni, csak abban bíztam, hogy esetleg lecsapják közelharcban a madarat). Azonban a kardmesterek nagyon brutális rendet vágtak a soraimban. Tirold egész sorokat vett le tőlem, én pedig még hordaként, rengeteg supporting attack-kal is elvesztettem a közelharcokat. A hadúr elesett az ellenség vezérével folytatott párviadalban. Fogytak, fogyatkoztak a Hammererek, azonban megpecsételte a sorsukat, amikor a lándzsás elfek, akik a Warriorok rohamja elől megfutottak, a futás, majd rally után pont becsapódtak a hátukba. Közben a Phoenix Guard is támadta a Warriorokat, akik elfutottak és csak két körrel később álltak újra össze. Szerencsére nem érte utol őket a gárda. Mondjuk ennek köszönhető, hogy a végére maradt figurám a csatatéren; a Hammererek elolvadtak a két (három) irányból érkező csapások alatt, a sas pedig végül legyűrte a Quarellereket.

Végül felemás érzéseim voltak a csatával: a hordát nem találtam rossz ötletnek (ebben Tirold is egyetértett az elemzéskor), viszont valószínűleg érdemes lett volna melléjük tenni a másik gyalogos blokkot, hogy egyszerre támadjanak, és egymást támogatva helyi erőfölényt alakítsanak ki. Próbának jó volt ez a csata, vannak ötleteim a következőkre is bőségesen.

4 megjegyzés:

  1. Elfek ellen az S5-ös kőhajító kötelező. Nem tudom elégszer hangsúlyozni. Megfizethetetlen az érzés amikor rárakod egy nagy elf kockára, és bejelented a 22 db 2+ on sebző találatot.:)

    VálaszTörlés
  2. Deee ha nem hozod legközelebb sem ellenem, nem haragszok meg :D Kőhajító randa, pfúj!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha randa, azon könnyen segíthetünk. Rakok rá egy aranyos kis masnit. Jó lesz úgy? :-)

      Törlés