Holmik

2011. augusztus 22., hétfő

Még egy hét

Három hét után végre otthon voltam a hétvégén. Volt családi összeruccanás, szombaton kenuzás Apuval. Ma a folyó is barátságosabb volt, mint múltkor, és a nap sem égetett meg, pedig fürödtem is egy kicsit, amikor megálltunk a strandon. Otthon a Három ember egy csónakban-t olvasgattam, és elhűltem - maradjunk annyiban, hogy nem tett jót a könyvnek az, hogy az első olvasása óta valamelyest felnőttem. Úgyhogy inkább befejeztem a Tüskevárt, és most olvasom a Téli bereket, amiken bár nyomot hagyott az idő, mégis szerethető, jó könyvek maradtak. Ráadásul Fekete István valami hatalmas emberismerő lehetett. (Ja, amúgy A koppányi aga testamentumát is lenyomtam vasárnap, ezen azért érződik, hogy első regény.)

Szerettem volna nekilátni a papírmasé-projektemnek, de végül nem tudtam meggyőzni magam, hogy ezt kellene csinálnom. Ha a jövő hétvégén otthon leszek, mindenképpen már péntek este megcsinálom a csirizt, hogy szombat délelőtt dolgozhassak az első katonán. Merthogy 48-as honvédeket akarok gyártani, kb. 1:32 méretarányban (de ha a kísérletek során ez túl picinek bizonyul, akkor lehet nagyobb is). Az 1:32 azért lenne jó, mert talán könnyebb lenne kiegészítőket vásárolni hozzá - persze más kérdés, hogy van-e, lesz-e korhű, a szabadságharcra adaptálható ágyú, szekér, stb. Ha nincs, ezek is papírból lesznek, ha már megügyesedek.

A lovaglás még kérdőjeles, Judit finoman kapacitált, hogy ne hanyagoljam, ami persze jól esett, viszont kicsit nehéz megtalálni a jó időpontot. A péntek délutánt/estét ugyanis elképzelhető, hogy góra tartanám fenn. Szerdáig megpróbálom eldönteni, mi legyen... most kezdem azért érezni a nagyváros vonzását, részben azért, mert ha nem mennék haza, simán elmehetnék gózni, lovagolni és a Péter RKC által kínált FMS-mérésre. Jövő héten pedig bemutató bell-edzés lesz (2 órás!! Ha nem halok bele, akkor jelentkezem a Szpecnazhoz.), amire Petit el lehetne vinni, ha meg tudnánk oldani.

Szó mi szó, jelenleg kettősségben vagyok: egyrészt szeretnék minél több időt azokkal tölteni, akik igazán fontosak, és ott, ahol igazán jól érzem magam, másrészt pedig mintha lassan kezdeném megtalálni a helyem Pesten is. Azt hiszem, amíg tart a nyár és a vízre szállós őszi idő, többet leszek Baján, utána, ha beköszönt a tél, akkor pedig inkább Pest. De ez még sok mindentől változhat.

1 megjegyzés:

  1. Jó lenne, ha jönnél FMS-re, bár nagy baj nincs nálad. A lovaglás sem rossz! :)

    Péter RKC

    VálaszTörlés