Első csatáim a hétvégén

A hétvégén sikerült lejátszanom az első két olyan csatát, amelyeknél már volt valami segédfogalmam arról, mi is zajlik a harcmezőn. Nagyon tanulságos volt mindkettő. 1000 pontos meccseket kértem az ellenfeleimtől, hogy legyen alkalmam megtanulni a játék mechanikáját. Most ezekről a csatákról írok egy-egy rövid összefoglalót.

Annyit előrebocsátanék, hogy megpróbáltam minél több egységet kipróbálni, így a két sereglistát megírásukkor inkább ennek rendeltem alá. Arra számítottam, hogy egy skaven és egy káoszharcos sereg lesz az ellenfelem, ehhez képest Dreon a Tomb Kingeket szedte elő az első csatához. Somi viszont nem meglepő módon igazolta várakozásaimat, nem vásárolt az eltelt időben másik sereget az ösztöndíjából :-), és hozta a marcona harcosokat.

Az első csatához a következő sereggel álltam fel:

• Runesmith
• 19 Warrior, shield, GW, zenész, zászlós. Velük ment a rúnakovács is.
• 10 Quareller
• 10 Thunderer
• Cannon, Master Engineer, Rune of Forging
• Bolt Thrower, Engineer, Rune of Penetration
• 13 Miner, full command

Ellenfelem körülbelül a következőket hozta:

• Hierophant
• 25 Skeleton Warrior
• 19 (?) Skeleton Archer, velük ment a Hierophant
• 20 Tomb Guard
• 3 Stalker
• Casket of Souls

Az arcvonalamban volt egy torony, én annak a lábánál csoportosultam. A bal szárnyat a harcosok védték, mellettük a puskások, a BT, a számszeríjászok (ők pont a torony mögött) és az ágyú foglaltak helyet. A bányászok a föld alatt szorgoskodtak. Dreon balszárnyán, az ágyúmmal nagyjából szemben voltak a csonti harcosok, mellettük az íjászok, ő mellettük a Tomb Guard egység és a Casket nézett volna farkasszemet az én harcosaimmal, ha nem lett volna közöttük egy domb és egy kis liget. A Stalkerek szintén a föld alatt stalkerkedtek, én meg már előre izzadtam a hadigépeimért.

Az első körben elfoglaltam a tornyot a számszeríjászokkal, a tüzérség kevés kárt okozva támadta a Skeleton Warriorokat. Nem indultam előre, szerettem volna hagyni, hadd jöjjön ő közelebb, és így is lett: a holtak lassan, de feltartóztathatatlanul lépdeltek előre, a mágus ősi igéket kántált, ám a törpök veleszületett mágia-ellenállása miatt kevés eredménnyel (majdnem minden varázslatot sikerült kioltanom). Na és itt kezdődött a mázlisorozatom: egyrészt nagyon jól fújt a mágia szele, szinte sohasem kellett komoly kockahátránnyal dispelleznem, másrészt Dreon sem dobott jókat. Mindemellett a második körben megérkeztek a Minerek, akiket behelyeztem a csontvázharcosok hátába, és rögtön a nyomukba is eredtek. Ráadásul ekkor elkezdett működni a tüzérségem is, a számszeríjászok pedig hosszas tűzpárbajba bonyolódtak az íjászokkal. Ekkor jöttem rá, hogy előre kellene nyomulnom a puskásokkal is, hogy ők is beszállhassanak a tűzharcba. Eddig ugyanis ők biztonságos távolságból figyelték a zúgó nyilakat. Ebben a körben még a stalkerek is elvesztek valahol a Zónában, és ez jelentős előnyt adott nekem, mert tudtam még egyet zavartalanul lőni a tüzérséggel. 

A harmadik körben a bányászok hátulról megrohanták a csontikat, és nagyon csúnyán szétcsaptak közöttük. A Quarellerek egyre fogyatkoztak, majd Dreon végre fel tudta hozni a Stalkereket is, akik természetesen a két hadigép között bújtak ki a földből. A lövéseik azonban hatástalanok voltak (3-ből 2 misfire-t dobott), emiatt megmaradtak a gépeim, és "csak" a menekülésben kiutat kereső számszeríjászok vesztettek még két embert törpöt, amint átbukdácsoltak a hatalmas holt hüllők között. A csatatér másik oldalán viszont a skeleton warriorok elporladtak a csákányok csapásai alatt, és a bányászok a következő körükben belecsattantak az addig sok gondot okozó íjászokba. Szerettem volna megóvni a hadigépeimet, de azért ekkora malacom nem volt: a stalkerek tovább rosszalkodtak a hátamban, fokozatosan amortizálva a gépparkot és lekötve a Thunderer-öket. Végül mind a Bolt Thrower (hogy mondják ezt magyarul? Onager?), mind az ágyú elesett, viszont közben a nap hősei, a bányászok levágták az íjászokat, és a warrior osztagommal egy időben becsapódtak a Tomb Guardok oldalába. A TG csapat megsemmisült, és ezt követően már nem változott a pályán lévő alakulatok száma. Az első csatám szerencsés kockajárás mellett számomra meglepő győzelemmel ért véget - azért meglepő, mert a döntéseimben a nem létező tudásom helyett az ösztöneimre hallgattam.

Ezt követően Somi gyorsan összeírt egy listát. A második meccsre a következőkkel álltam ki:

• Thane, Rune of Stone, Rune of Striking, GW, shield
• 15 Warrior, full command (az egyik ilyen csapatba szállt be a Thane)
• 15 Warrior, full command
• 16 Ranger, crossbow, GW, shield
• Grudge Thrower, Master Engineer, Rune of Accuracy
• Organ Gun, Rune of Fortune

És akiket vissza akartam üldözni a káosz pusztaságaiba:

• Chaos Sorcerer (level 2)
• 20 (?) Chaos Warrior, köztük a varázsló
• 5 Chaos Knight
• 25 (?) Marauder, Mark of Slaanesh
• 5 Marauder Horseman

Az arcvonalam közepén volt egy szimpatikus domb. Erre pakoltam fel a két gépet: bal kéz felől a katapultot, jobbra az orgonaágyút. A dombot két oldalról a két harcoscsapat védte, balszárny felől, ahol több szabad hely volt, az, amelyikben a Thane is állt. A Rangerek elől, a Káosz bal szárnyán helyezkedtek el, nagyjából az én ágyúmmal szemben. Mellettük álltak a Marauderek, középen (de már szinte az én arcvonalamon túl) a harcosok és a lovagok. A jobb szárnyat a lovas martalócok fedezték volna, ha lett volna mi ellen.

A fentiekből - ha sikerült elég érthetően megfogalmaznom - talán látszik, mennyire elrontottam a felállást. A Rangerek ugyan bántották a martalócokat, és a katapult lövése is becsapódott közöttük, viszont a balszárnyamon feltűntek a villámgyors könnyűlovasok, mögöttük pedig a lovagok és a félelmetes páncélos gyalogosok iparkodtak közelharcba kerülni. Ekkor ismét óriási mázlim volt: a varázsló első próbálkozására ellenállhatatlan erővel varázsolt, viszont a scatter miatt a spell nem találta el a célját, a sorcerer pedig visszaesett 0-s szintre. Ezzel véget is ért a mágia szerepe ebben a csatában...

Mivel pedig így alakult, a nehézfegyverzetű káoszfiúk mérgesek lettek és úgy döntöttek, ha a varázslat becsődölt, akkor jöjjön a NYERS ERŐ. Rá kellett döbbennem, hogy a balszárnyamra mindjárt rá fog zúdulni a lovagok és a harcosok rohama is, én pedig csak egyesével fogom tudni bevetni a lassan felfejlődő jobbszárnyamat, amely igyekezett ugyan pozícióba, de nem ért oda. A lovagok alatt rengett a föld, ahogy becsapódtak a 16 bátor harcosom alkotta pajzsfalba. A lovagok bajnoka megölte a hősömet (külön alázás, hogy a halálos sebet nem a bajnok, hanem a hátasa ejtette...), a haverjai sem akartak elmaradni mögötte, és szentségtelen csapásaik alatt megfogyatkozott, megtört és megfutott a törp csapat. A diadalittas lovagok utolérték és a földbe taposták őket, majd rárontottak a katapultra és azt is szétcsapták. Közben az Organ Gun belelőtt ugyan a Chaos Warriorokba, néhány meg is halt, a többi viszont nem zavartatta magát és harcba szállt a végre megérkező másik törpharcos alakulattal. Ekkor már sejtettem, hogy nem lesz visszaút, és a sejtésem igazolódott: a lovagok lecsapták az ágyút is, majd miközben a Warriorok lemészárolták a Warriorokat (csak sajnos nem az enyéim az övéit...), a martalóc lovasokkal karöltve továbbmentek és végeztek a Rangerökkel is.

Két adalék, ami szerintem sokat elmond a csatáról:

• A Marauder gyalogság semmit nem csinált, csak tűrte a Rangerek lövéseit és manőverezgetett, mégis az ismert eredmény született.
• A káoszlovagok 1 fős veszteséget szenvedtek. Ezt egy rettenetes, brutális kerítés okozta, amelyen fennakadtak a menekülő Rangerek üldözése közben. Törp fegyvernek nem sikerült veszteséget okoznia soraikban...

Mindkét csata tanulságos volt, a fejemben sok minden a helyére került, illetve így, hogy a theoryhammer helyett élesben láttam a seregemet, támadt néhány ötletem a következő harcokhoz. Ha érdemes lesz, azokról is beszámolok majd. És ami a legfontosabb: köszönöm, hogy végigolvastad ezt a hosszú bejegyzést! :-)