2013. november 4., hétfő

Kicsiny háborúk

Az Inkvizitor fórumán belebonyolódtam egy beszélgetésbe, ahol a beszélgetőpartner megkérdezte, milyen szabállyal szoktam játszani történelmi figurás játékot. Erre rávágtam, hogy még nem játszottam, csak festettem, aztán ahogy kicsit elgondolkodtam, rájöttem, hogy ez nem is így van.

Van ugyanis egy szabály, amelyet nagy lelkesedéssel játszottunk gyerekfejjel: a H. G. Wells írta Kicsiny háborúk.



Akkoriban már évek óta gyűjtöttünk 1:72-es figurákat - én leginkább napóleoni franciákat, öcséim pedig angolokat illetve oroszokat. Mai fejjel hihetetlen belegondolni, de akkoriban volt makettezőbolt Baján, talán több is! Apu kifestette nekünk a figurákat, mi pedig felsorakoztattuk őket az asztalon csatára, és mindig kikaptam, ugyanis legalább egy doboznyi létszámhátrányban voltam mindig. A szabály annyi volt, hogy felváltva lőttünk le egy-egy figurát az ellenféltől, és hogy hogy nem, ez nem hozott túl változatos harcászatot. :) Ráadásul akkor még azt hittük, hogy a napóleoni háborúkban is 8-10 fős mélységű alakzatokban harcoltak a katonák, mint a harmincéves háborúban, úgyhogy elég bizarr látványt raktunk ki az asztalon. De azért jól szórakoztunk...

Ebbe az állóvízbe dobott követ Apu, amikor a könyvtárból hazahozta a Kicsiny háborúkat. Mikor elolvastuk, teljesen felbolydultunk és elhatároztuk, hogy mi márpedig ilyet fogunk mostantól játszani. Megvettünk egy példányt a boltban, és nekiláttunk.

Maga a játék, mai fejjel visszagondolva, elég furcsa. Nincs benne semmi történelmiség - mivel nem is ez a célja -, a gyalogság és a lovasság kézitusában csap össze, miközben a tüzérség bombázza a felvonulókat. Ha két egyenlő erejű csapat összecsap, mindenki (!) ott hagyja a fogát, de ha valamelyik fél gyengébb, akkor is pontosan ugyanannyi veszteséget okoznak a győztesnek, ahányan ők voltak - a csata tehát egyrészt azon dől el, ki lő jobban a tüzérséggel, másrészt pedig azon, hogy sikerül-e foglyokat ejteni. Ugyanis ha a közelharc vesztesének a mozgási távjában nincs a létszáma legalább felét kitevő saját alakulat, akkor "nem támogatott" alakulatnak minősül. Ekkor a közelharcban részt vevő két alakulat közti különbségnek megfelelő létszám a gyengébb féltől fogoly lesz, akiket a győztes majd hátra kísérhet a saját alapvonalához és így kivonhat végleg a csatából, a maradék pedig elesik és egyenlő számú katonát leterít az erősebb, győztes féltől. Tehát ha 13 nem támogatott katona összecsap 17-tel, akkor 4-en foglyul esnek, és mindkét fél elveszít 9-9 embert.

Ebből az következik, hogy nagyon nagy gondot kell fordítani a terep és a seregek méretére: ne legyen túl kicsi az asztal, mert akkor a szűk helyen minden csapat támogatott lesz állandóan, illetve ne legyen túl sok fedezék, mert az hatástalanítja a tüzérségi tüzet. Na és persze ne feledkezzünk meg két paraméterről: a figurák méretéről és a lövegek pontosságáról.


Igazság szerint máig nem értem, milyen csillagállás alatt került ez a könyv kiadásra. (Nem mintha nem lenne örömteli, de akkor is elgondolkodtató.) Komolyan gondolta bárki a 90-es évek közepén, hogy még létezik ólomkatona Magyarországon? Wells ugyanis a száz évvel ezelőtti gyerekszobai viszonyokra gondolt, amikor megírta a játékot, ezért fa pöcköt kilövő rugós ágyúk és ólomfigurák szerepelnek benne, amelyek ráadásul a fényképek tanúsága szerint jóval meghaladták az 1:72-es méretarányt.
Na most, a gyerek ugyebár kreatív. Végülis volt 6 db legó ágyúnk, azzal a tüzérséget letudtuk, a csatasorba pedig beraktuk az Apu fáradságos munkájával szépre festett, 1:72-es figurákat. Ennek több következménye lett:

1. Kiderült, hogy a legó ágyú irtó pontatlan.

2. A pontatlan legó ágyúval 1:72-es figurákat eltalálni: nem könnyű. Nagyon nem könnyű.

3. Főleg akkor nem, ha a domborzatot szép vastag könyvek jelentik, amelyek mögé ragyogóan el lehet dugni az 1:72-es figurákat, az ágyúnak esélye sincs ellőni őket.

4. Ami nem is baj, mert a műanyag figura nem szereti, ha legó ágyúval lőnek rá. Nagyon nem szereti, és ennek a festés lepattogzásával, a puskák és szuronyok elgörbülésével és egyéb szabotázsakciókkal ad hangot.

Mindezek miatt a játékaink leginkább az első világháborúra hasonlítottak. Felvonulnak a seregek, mindenki sprintel be a dombok és házak mögé, az ágyúk óvatosan kidugják az orrukat és megpróbálnak eltalálni néhány kilógó figurarészt. Aztán ez addig megy, amíg kész nem lesz a vacsora.


A mai eszemmel már látom, miket lehetett volna változtatni, hogy élvezetesebb legyen a játék (túl a Wells által a könyv függelékében javasolt kiegészítéseken is, amelyekben már volt érdemi különbség gyalogság és lovasság között, megjelentek az egységtalpak és alakzatok, valamint hasonló finomságok). Az énem egyik része még szívesen elő is szedné a szabályt és a figurákat, és nosztalgiázna egy jót ezzel a borzasztóan egyszerű, de bájos játékkal, a másik része viszont már pontosan tudja, mekkora érték egy szépen kifestett figura és már inkább az évek során ejtett sérülések kijavítására fókuszál, semmint újabbak okozására.

A posztot jobb híján a 2012-ben festett figuráimmal illusztráltam. Zvezda lengyel ulánusok, Italeri francia gyalogosok és Italeri porosz nehézlovasok - utóbbiak még az előző évszázadból származnak, de mostanáig kellett várniuk arra, hogy valaki kifesse őket, illetve kijavítsa a régi, kopott munkát.

Kedves Olvasók - nektek volt alkalmatok játszani ezzel a szabállyal?

3 megjegyzés:

  1. :) A könyvet az Alexandra adta ki, 2003-körül olvastam én az első cikket a történelmi wargame témáról, akkor már csak a zúzdából tudtam visszakönyörögni két példányt, hogy el tudjam olvasni. A boltokban már nem tartottak belőle készleten mert senki sem vette.
    54mm Britain figurákkal játszott a szerző, egy gyalogos ára jelenleg 20 font körül van, a könyvben ha jól emlékszem 100db volt a javasolt seregméret, ez most kb 700.000Ft, és még nincs lovasság meg lövegek.
    Játszani soha sem játszottam vele, mert a legnagyobb barbárságnak tartom a figurákra lövöldözést. A wargame.hu-n szerveztek bajnokságot a szabályok szerint jópár évvel ezelőtt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elég furcsa maga a magyar kiadás - széteső kötés, gigantikus betűkkel nyomott oldalak és nagyon rossz minőségben feldolgozott archív fényképek -, viszont ettől függetlenül imádom. A saját példányunktól semmi pénzért sem válnék meg!

      Apropó, most látom csak a neten rákeresve, hogy idén 100 éves a játék!

      Törlés
  2. Talán már találkoztam a szabállyal, elvontabb módon Gerald Durrell egyik könyvében, utána meg olvastam valamelyik blogon. Most már van rugós ágyúm is, viszont nem prioritás 54mmes figurák beszerzése - majd egyszer...
    A piacon vett műanyag katonákkal játszottam először, amik között voltak kínai utángyártmányok az Airfix 1/32 készleteiből is, úgy 8 éves lehettem, és mára 6-7 darab van meg belőlük.

    VálaszTörlés