Holmik

2014. december 14., vasárnap

Svédek és oroszok 2 - karácsonyi tervek

Már csak egy kicsit kell kibírnom, és jön két hét karácsonyi szabadság, amiben szeretnék festeni is. Ebben a bejegyzésben motivációs céllal összeszedem, milyen célokat tűztem ki magam elé fejben, és majd januárban megírom, mit sikerült teljesíteni.

Terveim szerint, ahogy a bejegyzés címe is sugallja, a nagy északi háborús projektemmel fogok foglalkozni. Korábban elkedvetlenített, hogy az orosz gyalogságomat csúnyán elrontottam a fekete alapozással és a gyatra minőségű sötétzöld festékkel, amivel a kabátjukat csináltam meg. Most a maradék figurákat fehérre alapoztam, és az első tíz figurán már megvagyok a munka nagyjával, csak a melléfestések javítása és a részletek maradtak hátra. Sokkal jobban tetszenek így: élénkebbek, élettelibbek a színek.

Az első doboz orosz gyalogos tehát a csomagolásukon láthatók szerint, a Preobrazsenszkij gárdaezred (Преображенский полк) színei szerint lesz kifestve. Egyelőre annyit tudtam meg az ezredről, hogy 1683-ban alapította Péter cár a dallamos nevű Preobrazsenszkoje nevű faluban (ha minden igaz, a falut mára bekebelezte Moszkva), és nem meglepő módon, mint testőrség, elit alakulattá nőtte ki magát - annak ellenére, hogy eleinte a forrásaim szerint "játékalakulat" voltak, amit nemesifjakból szerveztek, felteszem, azért, hogy Pjotr (akkor még csak Petya) megtanulhassa, hogyan kell katonaságnak parancsolni.


Kép innen.

Annyi hibát látok a kréta körül, hogy a harisnya színe a Zvezda művésze szerint fehér, a neten viszony mindenhonnan a fenti vörös köszön vissza. Valószínűleg próbaképpen kifestek egyet így is, és ha tetszik, akkor következetesen végigviszem ezt a változtatást a többi figurán is. Szeretném, ha a szabadság végére talpalásra készen állna ez az alakulat.

A második doboz gyalogos még kereten van, belőlük szívem szerint egy másik gárdaegységet, a Szemenovszkij-ezredet csinálnám meg. Valószínűleg nem fogok végigérni a festésükkel, de ha lenne néhány figura már nagyobb vonalakban kifestve, akkor örülnék.



Ami a tüzérséget illeti, a következő napokban összerakom az ágyúkat, mozdonyokat, illetve magukat a figurákat is, az embereket és a lovakat fehérrel, a tárgyakat feketével alapozom.

A svéd oldalon van néhány lovasom készen - őket egyelőre nem bántom. A gyalogosokat most sorjáztam, és nekiláttam az alapozásuknak. Valamelyik nap beszerzek jó minőségű sötétkék festéket, és mehet is a menet onnantól.

Ha jól azonosítottam őket, a zászlójuk alapján az Uppland-ezrednek találta ki őket a Zvezda, és ha már így van, annak is festem ki őket. Nem ástam bele még magam különösebben a történetükbe, de úgy látszik, ők még régebbiek, mint ellenfeleik: 1626-ban alapították az ezredet, és 1957-ben oszlatták fel (amúgy ki az az elvetemült, aki képes egy ilyen hagyományokkal rendelkező alakulatot feloszlatni?).



Így fognak kinézni. Azt hiszem, a viszonylag egyszerű színséma miatt gyorsan fogok haladni velük, úgyhogy meg merem kockáztatni, hogy a Szemenovszkijjel hasonló szintre el tudok velük készülni.

***

Na és innen hogyan tovább majd a későbbiekben?

Adja magát, hogy kiegészítsem mindkét sereget: az oroszokat lovassággal, a svédeket tüzérséggel és még egy gyalogezreddel. Ezt bizonyára meg is fogom tenni, viszont az elmúlt időben eszembe jutott: ki lehetne terjeszteni ezt a projektet más népek irányába is. Gond nélkül meg fogom tudni csinálni az Oszmán Birodalom csapatait is, akik majd az oroszok ellen harcolhatnak. A Zvezda ellát gyönyörű janicsárokkal és szpáhikkal, a Zvezda vagy Orion kozákok feldolgozhatók aszaboknak, a Redbox pedig betölti a hiányzó rést egy előreláthatólag nagyszerű török tüzérségi készlettel. És ha már ez megvan, csak a Habsburgok seregét kell felállítanom valahogyan, ami magával hozhatja Rákóczi kurucainak lemodellezését, és már meg is érkeztünk a magyar vonatkozáshoz. Valamikor 2016-nál nem előbb...

2 megjegyzés:

  1. Hajrá a festéssel, remélem, az ünnepek alatt én is tudok majd haladni valamivel. Osprey könyv a Preobrazsenszkijnek egyébként zöld gatyát ír, szóval tálalom a harmadik opciót, bár ez egy 20+ éves kiadvány.
    Én pl. GNW lengyel/szászoknak is örülnék, ha lennének, a törökökkel meg tényleg az a baj, hogy a rengeteg kisegítő elem nincs legyártva kedvenc méretarányban. Császári osztrákokban is gondolkoztam már, kis ferdítéssel a Zvezda GNW szettek szerintem jók lennének ahhoz is.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm! Figyelem ám a blogodat, csak mivel általában a munkahelyről nézem, kommentelni nem tudok. :) Szóval kíváncsian várom, mi jön elő a műhelyedből.

    Ami a gárdaezredet illeti, a végén asszem egy hagyományőrző társaságra fogok hallgatni, akik vörös nadrágban és harisnyában vannak.

    Nagyon sajnálom, hogy ennyire foghíjas ez a korszak ebben a méretarányban, nagyon érdekes lenne pl. a török kiűzését is játszani. szerintem ez a korszak az egyik legérdekesebb volt a hadtörténelemben, egymás mellett létezett a kimenő technológia (páncélos lovasság, szálfegyverek), a jövőbe mutató irány (szigorú kiképzés, egyenruha, alakiság, békében is együtt tartott alakulatok, később a bajonett) és az akkori technikával még zsákutcának bizonyult ötletek (kézigránát). Viszont van egy olyan elvetemült ötletem, hogy a régi hétéves háborús Revell osztrákokból szereznék be, ha sikerül (nagyon szívom a fogam, hogy már OOP mind). Ennyi anakronizmus talán belefér (és akkor nem ugyanazokat a figurákat festem sokadszorra, csak más színűre... :)

    VálaszTörlés