Holmik

2015. január 4., vasárnap

Svédek és oroszok 3 - amire két hét elég volt

Sikerült tartanom magamat a múltkori bejegyzésben leírt tervemhez, és magamhoz képest jól haladtam a nagy északi háborús seregeimmel. Annak ellenére is, hogy a szabadság első napjaiban nem volt kedvem figurákkal foglalkozni, inkább egy ad hoc jellegű projektbe ugrottam bele (amiről szintén tervezek írni).

Egy csomó festékkel és egy marék fehérre alapozott figurával tértem haza. Kilencven százalékos szintre el is készült 25 orosz gyalogos, akikből felállhat majd a Preobrazsenszkij gárdaezred egy zászlóalja, valahogy így:


Nyilván még hátra lesz a figurák bemosása, az utolsó hibák kijavítása, és utána jöhet a talpalás, lakkozás. De a talpalással még várok egy kicsit.
A fejemben egyelőre ugyanis az van, hogy négy talp alkothatna egy zászlóaljat, és akkor így egy dobozból nyolc talpat összeállítva, két zászlóaljat állíthatnék ki (6 talpon 6-6 gyalogos, egy parancsnoki talp és a gránátosok egy 8. talpon, vagy valami hasonló logika szerint). Ha valaha sikerül velük játszanom, akkor jól fog jönni, ha kisebb helyen is elfér egy zászlóalj - főleg, hogy a Black Powder-t szemeltem ki, azzal szeretnék megismerkedni, és amit a neten olvastam róla, az alapján a rendszer legnagyobb hibája az, hogy a készítők szobányi méretű asztalokon játszott csatákra gondoltak a megalkotásakor.  Ezt talán lehetne kicsit racionalizálni ezzel a megoldással. Elvégre a négy talppal lehet alkotni egy soros vonalat, dupla sort, rohamoszlopot, és elég gusztusosan formálhat négyszöget is a gyalogság.



Például így.

Hirtelen nem jut eszembe, hogy a fentieken kívül még más formációra is lehet-e gondolni a XVIII. századi harcászatban.

A svédekkel annyit haladtam, hogy elkészült egy talpnyi figura és egy tiszt, meg a nagyobb felületek készen vannak körülbelül 10 másikon. A következő hetek programja az lesz, hogy lemosom a korábban elkezdett és elrontott oroszokat, és kiállítom belőlük a második zászlóaljat, haladok tovább a svédekkel, illetve ha sikerül döntést hoznom a talpalás kapcsán, akkor beszerzek valódi, jó minőségű talpakat és a kialakításukhoz szükséges homokot és füvet. Jelenleg ezt várom a leginkább.

3 megjegyzés:

  1. Jók lesznek, ha készen lesznek :)
    24 figurás alakulatok elég klasszikusnak számítanak. Viszont a nem flexibilis talpalástól tartózkodnék (személyes vélemény): ha esetleg másik játékrendszerre akarsz áttérni, akkor az újratalpalás nem jó móka. Ebayen vagy warbasestől érdemes venni gyűjtőtalpakat és arra pakolászni az egyesével talpalt figurákat, de ha nem remeg nagyon a kezed, akkor sikólemezből is lehet négyszögletes talpakat kivágni és szintén sikólemez tálcára tenni (aminek csak a külső szélein van valamilyen perem).
    Játékszabálynak én a Maurice-t is ajánlanám, de elfogult vagyok, főleg most, hogy ahhoz akarok GNW seregeket összegyűjteni.

    VálaszTörlés
  2. Szervusz!

    Szerintem már most is szépek a figurák.:)
    Én négyesével talpalom az 1:72-eseket, csak a 28 miliseket teszem egyéni talpakra.
    Az előbbihez 2 millis iratpapucsot használok Technokol rapiddal impregnálva, míg az utóbbihoz a Renedra base-eit.

    Mi a "Rank & File" rendszert játsszuk mostanság. Egy 1,5 x 1 m-es asztalon már egészen jó.

    A legjobbakat kívánva, üdv. Ákos

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm a kommenteket! A talpakon még gondolkozom (az eszemmel tudom, hogy Andrásnak igaza van az egyéni talpalás előnyeivel, de a szívem mini-diorámákat szeretne építeni), egyelőre a bemosást kezdtem el egy kölcsönkapott wash-sal.

    Köszi a rendszertippeket is, megnézem mindkettőt (Maurice-ről már el is olvastam egy ismertetőt, eléggé meggyőzőnek tűnik).

    VálaszTörlés